Ukrajna tökéletlen útja

Ukrajna idén augusztusban ünnepli függetlenségének 30. évfordulóját. Noha az elmúlt hét év eseményei, mint például a Méltóság Forradalma, Oroszország fegyveres agressziója, a Krím elleni invázió, a megszállt területek és az összetett reformok óriási kihívást jelentettek számára, ez azt is bizonyítja, hogy bár Ukrajna tökéletlen, mégis képes arra, hogy megbirkózzon számos válsággal, képes túlélni és növelni az erejét, megerősítve ezzel függetlenségét és szuverenitását.

Mint azt minden érdekelt fél és megfigyelő tudja, Ukrajna továbbra is olyan belső és külső kihívásokkal kénytelen szembenézni, melyekre korábban még nem volt példa.

Ukrajna egyik legfontosabb feladata az, hogy egy egységes politikai nemzetet hozzon létre egy soknemzetűségű állam keretében.

Ez önmagában is egy rendkívül nehéz feladat, amint azt a világ számos fejlett demokráciájának története is bizonyítja: évtizedekre, ha nem évszázadokra van szüksége ahhoz, hogy egy ilyen kihívásnak megfeleljen.

Ukrajna szempontjából azonban elsősorban nem az idővel kapcsolatos kérdés a kritikus, hanem az Oroszország felől érkező hibrid fenyegetés. Hiszen Oroszország 2014-ben annektálta az ukrán Krím-félszigetet és a Donbasz területeit, az „etnikai kártyát” használva fel ehhez ürügyként.

Moszkva továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy az orosz nemzetiségű és az orosz anyanyelvű lakosságot védi Ukrajnában az állítólagos ukrán fasiszták fiktív fenyegetéseitől, álszentül hozzátéve, hogy Ukrajnát a polgárháború mocsarába sodorták. Mindez nehezen hihető, tekintettel arra a tényre, hogy ebben a háborúban több mint 14 000 ember halt meg, melyek jelentős része orosz nemzetiségű vagy orosz anyanyelvű, s akik Ukrajnát védték.

A gyilkolás általi védelem taktikája jobbik esetben őrültségnek, rosszabb esetben ördögi tervnek tűnik.

Bár Európa a XX. században több háborút is átélt, amelyeket ugyanezzel a módszerrel lobbantottak lángra, számos nyugati ember és politikus nemcsak továbbra is elhiszi ezeket az abszurd orosz narratívakat, hanem tudatosan vagy öntudatlanul ismétli is azokat.

Ennek egyik ékes példája a Kijev és Budapest közötti vita a magyar nemzeti kisebbség jogai kapcsán, amely kisebbség Ukrajna legnyugatibb régiójában, Kárpátalja megyében tömbben él. Ez a vita hivatalosan 2017 szeptemberében kezdődött, amikor Ukrajna elfogadott egy új oktatási törvényt, amely elindította az egyik legfontosabb reformot a modern állam felépítése és a politikai nemzet egyesítése érdekében.

Budapest azonban másképp értékelte ezt a lépést, és azóta Magyarország blokkolja Ukrajna NATO-hoz való közeledését, nyíltan kijelentve, hogy a magyar kisebbség jogait, beleértve a nyelvi és az oktatási jogokat is, folyamatosan szűkítik, és hogy „az ukrán hatalom polgárháborús helyzetet kelt Kárpátalján”.

Ugyanakkor Orbán Viktor csapata továbbra is ragaszkodik az ukrajnai magyar közösség autonómiához való jogához, 2011 óta pedig Magyarország ellátta útlevelekkel szinte az egész közösséget, mintegy 100 ezer magyar útlevelet állítva ki az ukrán állampolgároknak.

Ez a „Törd meg, robbantsd fel és oszd meg a szomszédot” kézikönyv egyik fejezetére hasonlít leginkább, amelyet Ukrajna keleti szomszédja használ.

Ezért természetes, hogy Magyarország ezen lépései Kijevben deja vu érzést és ellenállási reflexet váltanak ki, mivel Moszkva hasonló módszereket használt az Ukrajna elleni katonai és hibrid agresszióhoz.

Azonban fontos hangsúlyozni, hogy Budapest, Moszkvától eltérően, más célokat követ, és nem áll szándékában megismételni a krími vagy a donbaszi forgatókönyvet az ukrán Kárpátalján.

Akkor mi is a célja Magyarországnak? Miközben Oroszország minden igyekezetével azon van, hogy visszaterelje Ukrajnát a modern szovjet koncentrációs táborba, a mai Magyarország megpróbálja újraegyesíteni a magyar nemzetet, de nem területileg, hanem érzelmileg és politikailag, ezzel gyógyítva a trianoni traumát.

Az a tény, hogy Budapest nyilvánosan elítéli az orosz agressziót, támogatja Ukrajna szuverenitását és az Oroszország elleni szankciókat, sőt donbaszi ukrán katonákat és gyerekeket fogad rehabilitációra, sajnos nem mindig tűnik meggyőzőnek, mert eközben például a magyar parlament elnöke és Orbán Viktor csapatának egyik vezetője, Kövér László, leveleket ír orosz kollégájának, Vjacseszlav Vologyinnak, hogy közösen lépjenek fel az ukrán törvényekkel szemben.

Természetesen a Kijev és Budapest között jelenleg fennálló vitában infantilis lenne mindenben Oroszországot okolni. Ezzel a helyzettel mind az ukrán, mind a magyar elit igyekszik spekulálni.

Viszont Oroszország az, mely a legszisztematikusabb és leginkább destruktív módon jár el. 2014 óta rendszeres provokációk folynak Ukrajnában azzal a látszólagos szándékkal, hogy megrontsák az ukránok és a magyarok közötti viszonyt: a kárpátaljai magyar szeparatizmusról és az Ukrajnától való elszakadásra irányuló követelésekről szóló álhírektől kezdve a médiában, a magyar szervezetek székházainak felrobbantásáig. Ha nem is az összes, de jelentős részük mögött Oroszország áll. Ezt nem csak az ukrán bűnüldöző szervek erősítették meg, akikben a közvélemény nem bízik meg annyira, hanem a lengyel bíróság és oknyomozó újságírók is.

Itt az ideje, hogy Ukrajna és Magyarország felismerje ezt, és együtt kezdjenek meg ellenállni az orosz befolyásnak.

Kijevnek és Budapestnek fel kell hagynia az orosz narratívák alkalmazásával ebben a vitában, és végre rá kell térni a két ország között felmerült probléma lényegére: arra, hogyan tudja megőrizni az ukrajnai magyar közösség az identitását és kultúráját, és ugyanakkor hogyan tudna beilleszkedni a modern ukrán politikai nemzetbe.

Például Budapest azt állítja, hogy Kijev a magyar nyelv használatát a magánkommunikációra és a vallási szertartásokra igyekszik korlátozni. Ez azonban nem felel meg a valóságnak.

Az új ukrán nyelvtörvény és az oktatási törvények szerint, melyeket Budapest oly hevesen bírál, a magyarok a 4. osztályig bezárólag továbbra is anyanyelvükön tanulhatják az összes tantárgyat, és csak az 5. osztálytól kezdődően növekszik meg számukra az ukrán nyelven oktatott tantárgyak aránya először 20%-ra, majd 40%-ra a 9. osztályban és 60%-ra a 10. és 11. osztályban. Emellett Kijev készen áll arra, hogy aktívan fejlessze a kétnyelvű oktatást, amikor a tanár egyidejűleg két nyelven magyarázza el a tananyagot, a magániskolákban pedig továbbra is megengedett, hogy a tanulók mindent magyarul (románul, szlovákul vagy akár oroszul) tanuljanak.

Természetesen az ukrán nyelvoktatás módszertanának a magyar kisebbség igényeinek megfelelően történő fejlesztése és a kétnyelvű tanárok képzése nélkül mindez nem fog sikerülni. Ez az oktatási modell azonban új lehetőségeket nyithat meg a magyarok számára az Ukrajnában való boldoguláshoz az ukrán nyelv által. Ennek eredményeként megakadályozza azt, hogy a magyarok elvándoroljanak az Ukrajnában található történelmi földjeikről, amire Budapest is törekszik.

Hiszen az ukrán nyelv ismerete nélkül a magyar közösség nem tudja megvédeni a jogait Ukrajnában.

Miért ne irányíthatná tehát Budapest azt az energiát és szenvedélyt, amelyet Ukrajna bírálatára és az euroatlanti törekvéseinek a blokkolására fordít, Kijev azon törekvéseinek a támogatására, hogy új ukrán politikai nemzetet építsen, amelynek a magyar közösség teljesjogú része lenne?

Pontosan ezt várja ma Kijev a nyugati szomszédaitól. Már csak amiatt is, hogy ők, s köztük Magyarország, mindenkinél jobban tudják, milyen nehéz kiszabadulni az orosz elnyomás alól és hogy ez miért létfontosságú Ukrajna függetlensége szempontjából.

Igen, Ukrajna tökéletlen, és sok tennivalója van a jövőben. Ukrajnának azonban számos szövetségese van ezen az úton, akik az elítélés helyett együttműködnek vele a közös célok, a fejlődés és a védelem érdekében.

Dmitro Tuzsanszkij, a Középeurópai Stratégiai Intézet igazgatója

Ez a szerzői rovat a szerző angol nyelvű írásának magyar fordítása, amely anyag op-ed formátumban jelent meg a Newsweek egyik leghitelesebb és legnépszerűbb amerikai kiadványában. A cikk magyar változata tartalmaz néhány jelentéktelen stílusbeli kiegészítést a szerző részéről, amelyek nem változtatják meg, hanem csak jobban feltárják annak tartalmát a magyar olvasó számára.