1415. május 18-án Sznyatinban a Vörös Rusz ura és örököse, Jagelló, Isten kegyelméből II. Ulászló lengyel király fogadta a konstantinápolyi pátriárka és a görög császár követeit levelekkel, és meghallgatta a kérésüket, hogy segítse meg a keresztény testvéreket Gabonával.

A Krisztus-szerető uralkodó elrendelte, hogy ezt a Gabonát a királyi Kocsubijev kikötőből szállítsák ki.

Ez az első említés arról a városról, amely négy évszázaddal később a világhírű Odessza nevet kapta. És ha a Világ az Igéből keletkezett, akkor Odessza a Gabonából

Wojciech Gerson, Jagelló fogadja a foglyokat

Egy athéni az ökumené szélén

Az ukrán sztyeppei csernozjomok stratégiai fontosságára elsőként az Athéni Tengerészeti Unió figyelt fel Kr.e. 437/436-ban.

A gabona a piramisok korszaka óta adott hatalmat az államoknak. A katonák, tengerészek, munkások stabil kenyérrel való ellátása – ez volt a feladata a magasan szervezett logisztikai rendszereknek, amelyek tulajdonképpen az akkori államok kereteit alkották.

Az alattvalók ellátási lehetőségének bővítése azok létszámának a növelését jelenti, ez pedig előnyt jelent a szomszédokkal szemben.

A Spártával való szembenállásban az athéni stratéga, Periklész úgy döntött, hogy a fekete-tengeri gabonára támaszkodik, és személyesen állt egy hatalmas flotta élére, amely átkelt három tengeren, és megmutatta Athén erejét Olbiában.

Képzeljük csak el az akkori idők legerősebb haditengerészeti flottáját, a perzsa armada legyőzőjét – ez egy lenyűgöző érv volt, amelyet az athéniak felhoztak a Dnyeper és a Déli-Bug torkolatánál élő potenciális szövetségeseiknek. Periklész közvetlenül a fő vetélytárssal vívott háború előtt szervezte meg a gabonaszállítást, és amíg volt elegendő kenyér Athénban, az Athéni Tengerészeti Unió ereje fennállt.

Hogy jön a képbe Odessza, kérdeznék önök?

A legerősebb tengeri haderő vezérének, Periklésznek ezen katonai-diplomáciai útja során a görögök által már ismert föld pereme felé utat tör magának az a csíra, amelyből Odessza kinő, egy kikötőváros, amely összeköti a gabonatermelőt és fogyasztót.

Periklész és az Athéni Akropolisz

Ezekkel a technikai lehetőségekkel a kommunikátor funkcióját Olbia látta el, melynek neve görögül Boldogot jelent.

Görög kikötők hálózata borította be a vendégszerető Fekete-tenger partvidékét, a sztyeppek lakói, a földművelő szkíták és a gazdálkodó szkíták ekét ragadtak, és ellátták Hellászt élelemmel.

Kolumbusz gabonakereskedelme

Telt az idő, Európának több kenyérre volt szüksége.

1261-ben a Genovai Köztársaság polgárai kizárólagos jogot kaptak a fekete-tengeri áruk kereskedelmére, amelyek közül a gabona volt a legfontosabb. Nem tudni, hogy a genovai Cristobal Colon meglátogatta-e a Ginestra horgonyzóhelyet a mai Odessza helyén, de a szomszédos Belgorodban legendák születtek arról, hogy Amerika leendő felfedezője hogyan vásárolt gabonát a helyi parasztoktól és kereskedőktől.

Kolumbusz és flottája

És ezekben az időkben került először említésre Kocsubijev gabonakikötője – ez lett az ukrán gabona átrakodó bázisa, amelyet bizánci, genovai és velencei kereskedők szállítottak Bizáncba, majd onnan a mediterrán országokba.

A gabonafolyosó a kora újkorban stratégiai jelentőségűvé vált, az oszmánok ezzel tisztában voltak, s az ellenőrzésük alá vonták.

Kocsubijevből Hadzsibej lesz, a helyi erőforrások fő fogyasztója pedig Isztambul.

Igazi kozákföldek

Minden szuperhatalmú birodalomban akadnak szuperkreatív lázadók és kalózok.

1660-ban Evliya Çelebi oszmán diplomata megjegyezte, hogy Hadzsibej elpusztult, és a környező területek „igazi kozákföldekké” váltak.

Hadzsibej, H. Ladizsenszkij festménye

A mai Odessza területén még egy Oba-Kerman nevű barlangvárost is említenek, amelyet a zaporizsjaiak építettek, s ez pedig alighanem a jövendő odesszai katakombák előhírnöke.

A sztyeppék feletti ellenőrzés még nem jelentette a gabonakereskedelem megszervezését, ugyanakkor kedvező feltételeket teremtett az ukránok számára a Fekete-tenger partján.

Az oszmánok rájöttek, hogy jobb a kozákokkal barátkozni, mint harcolni…

A kánsági Ukrajnánk

Már az 1670-es években a Dnyeszter és a Tiligul folyók között megjelentek a Pogyilja és Naddnyipranscsina vidékéről érkező telepesek. Tizedet fizettek a krími kánnak, a hetymannak voltak alárendelve, s kozákoknak nevezték magukat, földjüket pedig Kánsági Ukrajnának.

Ukránok tízezrei telepedtek le itt, gazdaságot alapítottak és az oszmán kikötőkön keresztül elkezdtek gabonát értékesíteni.

Hadzsibejt 1764-ben újjáépítették: világítótorony, móló, karavánszeráj a kereskedőknek és egy kávézó is megjelent itt. Az erődöt is átépítették: a középkori várerődítményeket modern földbástyákkal és ütegekkel egészítették ki. A Kujalnyicki torkolatban újraindult a sóipar. Az északi csumákok egy ígéretes kereskedelmi csomópontra figyeltek fel.

Ukránok, moldávok, tatárok, görögök, zsidók kerteket alapítottak a környéken, festői kúriákat építettek a katakombákból kivont kagylókövületből.

A leghíresebb helyi kocsma – az Asporidisa kávézó – az 1840-es években még az oszmán időkre emlékeztette az Odesszára átkeresztelt város új lakóit.

Mindez pedig a gabonának köszönhetően létezett, amely továbbra is a helyi kereskedelem fő árucikkének számított.

De a világ változott, az Újkor szelleme pedig már ott volt a levegőben.

Honnan származik az olasz tészta?

Az urbanizáció és az iparosodás gyökeresen megváltoztatta Európát. Az ipari áruk hatalmas nyereséget hoztak, az ipari munkások jobb munkakörülményeket és tisztességes ellátást követeltek.

És itt jött a képbe Odessza, mivel kiderült, hogy ez a legkézenfekvőbb tengeri kikötő, mely nem fagy be, s ahonnan ukrán gabonát lehetne szállítani.

Az új kikötőlétesítményeket és a város sakktábla-tervét Franz Devolan holland mérnök tervezte, a francia Armand Derichelier irányította a város rohamos növekedésének első másfél évtizedét, a grandiózus városi létesítmények építészei olaszok, németek, angolok és ukránok voltak.

És itt kiderült, hogy az olasz kikötőkbe exportált ukrán durumbúza a legalkalmasabb az olasz tészta előállítására!

Így az odesszai lisztből készült tészta gyorsan meghódította az olasz gyomrot, és megtöltötte az odesszai kereskedők zsebét, akik a megkeresett pénzt építkezésbe fektették.

Tészta az udvarokért és palotákért cserébe – így lehetne nevezni az éhező európaiaknak nyújtott segélyprogramot.

Mesebeli Porto-Franco

Az első Odesszáról készült dal ukrán nyelvű. Arról szól, hogy milyen hihetetlen lehetőségek nyílnak meg egy csumák előtt, aki nem tudja, mire költse a pénzét.

„És Odesszában jó élni” – énekelték a sztyeppei rakományszállítók az utcákon, a kocsmákban és a bodegákban.

És valóban, az európai áruk megfizethetőbbek voltak a városban, mert nem fizettek utánuk adót, a pénz pedig a városban maradt, mert a gabona nem folyón, hanem tengeren áramlott Európába.

A mezőgazdasági kellékek előállítása lett a helyi ipar fejlődésének fő iránya, tudományos intézmények dolgoztak a fajtadiverzitás növelésén (például Levko Szimirenko Odesszában végezte el a tanulmányait, és itt nemesítette az ismert almafajtáját), Ceres, a mezőgazdaság ősi istennője, egy búzakévével a kezében lett a város két jelképének egyike. A második Merkúr volt, a kereskedelem védnöke.

Bár ezek nem egészen történelmi személyiségek, de mindenképp őszintébb jelképei Odesszának, mintsem a cárnő és kedvencei, akiket a késői birodalmi propaganda Odesszára kényszerített.

Ez egy külön nagy téma – hogy a 19. század végén a birodalom csődbe ment ideológiai gépezete hogyan kezdte előrángatni a Katalin-korszak naftalinos alakjait, és azt állítani, hogy Odessza fiatal város, és mindenért oroszországnak tartozik hálával.

Hiszen, bár a gabonakereskedelem virágkora Odessza esetében globális okokból az 1810-1840-es évekre esett, amikor is világméretű gabonakikötővé vált, maga a város, mint egy egyszerű számításból kiderül, régebbi mind az Orosz Birodalomnál (1721) és Moszkvai Birodalomnál (1547), mind a moszkvai nagyhercegi cím kihirdetésénél (1432).

A „nem orosz” város képe a 19. század összes forrásában megtalálható, Puskintól és Mickiewicztől Mark Twainig és Volodimir Zsabotinszkijig.

Függetlenek szabad városa

A XX. század eleje a megpróbáltatások időszaka volt Odesszában. A birodalom szemmel láthatólag haldoklott, azzal fenyegetve, hogy törmelékeivel maga alá temeti a legfőbb ukrán kikötőt.

Voltak elképzelések az önálló hajózás lehetőségéről, megjelentek olyan ötletek, miszerint Odessza legyen külön városállam, és akkor úgy élünk, mint Szingapúr. Vagy Hongkong annak idején.

Ezzel párhuzamosan erőre kaptak a városban az ukrán függetlenségpártiak: Leonyid Szmolenszkij, Ivan Lipa, Andrij Nyikovszkij, Ivan Lucenko és még sokan mások.

Ők – a kijevi haladókkal ellentétben – tisztában voltak azzal, hogy csak egy független Ukrajna képes az ukránok minden igényét kielégíteni, és csak egy ukrán Odessza lesz a biztosítéka a nemzeti önellátásnak. Ezért volt annyi odesszai személy Szkoropadszkij hetyman és az Ukrán Népköztársaság kormányának miniszteri székeiben, mert a független város e tevékeny és lelkes lakói minden tapasztalatukat és energiájukat a függetlenedési harcra fordították. A későbbi események őket igazolták, és legtöbbjüket a Kálváriára vezették.

Éhínség a gépekért cserébe

1930-as évek: ismét a gabona dönti el Odessza sorsát. A sztálini iparosodásnak ez volt a legfőbb devizabevételi forrása.

Miközben több tízmillió ember éhezett, több millió tonna gabonát exportáltak az odesszai kikötőből.

Amerikai turbinákért, német gépekért, francia motorokért cserébe. Többmillió emberéletért cserébe.

Ez volt az erőművek, vízművek, hidak és gyárak ára, amelyeket a hibbant megszálló most oly gondosan dekommunizál.

Gabonamegállapodás az ördöggel

Odessza többévszázados története a gabonával kezdődött, azzal folytatódott, és nehéz elképzelni Odesszát a gabona nélkül.

Sem a háború, sem a Kreml ördöge nem tudja megállítani az ukrán kenyér szállítását a világ éhezői számára.

És manapság egyre inkább világossá válik, hogy Odessza nélkül nincs Ukrajna, gabona nélkül nincs Odessza. Örökkön örökké. Ámen.

Volodimir Pivtorak, történész, az InfoPost.Media számára

Ця публікація доступна також українською мовою: Одеса: спочатку було Зерно

Această publicație este disponibilă și în limba română: Odesa: mai întâi au fost Cerealele

* Ez az anyag a Re:Open Ukraine kezdeményezés keretében készült, melyet a Középeurópai Stratégia Intézete valósít meg.

A Re:Open Ukraine a Középeurópai Stratégia Intézetének projektje, mely célja: az új Ukrajna újrafelfedezése és annak megmagyarázása mind Ukrajna számára, úgy annak közvetlen szomszédai számára. A projekt három ukrajnai régióra fókuszál: Kárpátalja, Bukovina és Odessza, valamint 5 EU- es NATO-tagállamra összpontosít: Lengyelország, Románia, Magyarország Szlovákia és Csehország.