Ukrajnában él a magyar irodalom egyik klasszikusa. Hallott-e róla?

Idén júniusban elutaztam a lublini Inne Brzmienia / Wschód Kultury fesztiválra, hogy bemutassam egyik regényemet lengyel fordításban. A fesztiválon váratlanul ért, amikor kiderült, hogy nem én vagyok az egyetlen kárpátaljai író a programban. Ennél is meglepőbb volt az, hogy a kárpátaljai író kollégám nevét akkor hallottam először.

Amikor az egyik újságíró megkérdezte, hogy együtt érkeztünk-e, lázasan kerülgettem a közvetlen választ, mert képtelen voltam helyesen válaszolni. Szégyelltem beismerni, hogy nem is hallottam arról az íróról, mert egy ilyen válasz egyben az én tudatlanságomat is jelentette volna, de ezzel akár meg is sérthettem volna a szerzőt.

Ez valóban egy szokatlan, meglehetősen kivételes és mélyen abszurd helyzet, amikor két kárpátaljai szerző könyve jelenik meg az egyik külföldi kiadónál, de egyikük sem ismeri a másikat.

Nincs olyan sok író Kárpátalján (bár úgy tűnik, olvasóból még ennél is kevesebb van), hogy ne ismernénk egymást. Itt pedig egészen Lengyelországig kellett utaznom, hogy tudomást szerezzek egyik kollégám létezéséről, és szert tegyek a könyvére. Ráadásul furcsa érzés lengyel fordításban olvasni egy kárpátaljai író művét.

Na jó, elárulom végre: Nagy Zoltán Mihályról beszélünk, egy magyar íróról, aki 72 éve él egy kárpátaljai faluban a magyar határ közelében.

Közel kéttucat könyvet írt, számos díjat nyert, köztük a magyar irodalom legjelentősebb díjait: a József Attila- és a Márai Sándor-díjat. A sátán fattya című leghíresebb regényéből 2017-ben magyar játékfilm készült, mely sikeresen szerepelt Los Angeles, Brüsszel, Washington, Moszkva, Buenos Aires, Jereván és Bejrút fesztiváljain.

Röviden: Nagy Zoltán Mihály a kortárs magyar irodalom egyik kulcsfigurája, gyakorlatilag egy élő klasszikus. Ráadásul Kárpátalja szülöttje, ezért az ukrán kultúrához is tartozik.

Az író és a sátán fattya

A sátán fattya c. regény Kárpátalján játszódik. A cselekmény szerint, amikor 1944-ben a Vörös Hadsereg elfoglalja a régiót, a szovjet hatóságok tisztogatásokba kezdenek, és csaknem 40 ezer helyi magyar férfit hurcolnak el. A 18 éves hősnő, Tóth Eszter (milyen kifinomult játék és utalás Kárpátalja multikulturalizmusára, mert az Eszter egy zsidó név, a Tóth pedig magyarul szlovákot jelent!) elmegy az egyik táborba, hogy meglátogassa az apját, ahol orosz katonák megerőszakolják. Hamarosan fia születik, ő A sátán fattya regény címadója.

Ezzel a fiával – és ezzel a teherrel – a megszállás alatt álló kárpátaljai magyar falu kicsiny és klausztrofóbiás mikrovilágában kénytelen élni. A társadalom kétszeresen is elítéli, mert nemcsak egyszerűen egy fattyút, hanem egy orosz fattyút szült. Ez a pszichológiai dráma messze túlmutat a nyüzsgő falu határain, és a magyarság a háborúban elszenvedett vereség és a megszálló kommunista rendszer létrejötte utáni nehéz sorsának a metaforájává válik.

Kétségtelen, hogy ez egy kiemelkedő regény (stílusát tekintve is érdekes, mert egy végtelen mondatban van megírva) és a magyar történelmi emlékezet számára fontos szöveg.

A probléma azonban az, hogy ez a szöveg az ukrán kultúra szempontjából is fontos, mivel ukrán állampolgárok, a kárpátaljai magyarok sorsáról mesél, Ukrajnában azonban szinte senki sem hallott erről a könyvről vagy annak kultikus szerzőjéről.

A magyar kisebbség mikrovilága

Sőt, még Kárpátalján sem ismerik, nem ismerik, mint látjuk, még Nagy Zoltán Mihály kollégái és honfitársai sem. Mindez egy abnormális helyzet, s lássuk miért.

Abnormális, mert megmutatja, hogy milyen magasra nőttek a falak a multikulturalizmusunkban: egymás mellett élve és minden lépten-nyomon hangsúlyozva a régió kultúráinak gazdagságát valójában mindenki a saját gettójában él, és szinte semmit sem tudunk egymásról.

Abnormális, mert megmutatja, hogy a magyar kisebbség egyre inkább bezárul a mikrovilágába (ennek okai külön vitát érdemelnek) anélkül, hogy kapcsolatot tartana a vidék ukrán közösségével.

A kárpátaljai magyarok által szervezett legtöbb kulturális esemény ukrán fordítás nélkül zajlik, és csak a magyar médián keresztül hívják meg azokra a résztvevőket.

A legszomorúbb azonban az, hogy gyakran ezek az események többnyire folklór jellegűek: a magyar konyha hete, népdalok és táncok, viszont ritkán és keveset hallunk a kárpátaljai magyarság magas kultúrájáról. Például még az Ungvári Filharmónia Bartók Béla tiszteletére szervezett legutóbbi koncertje is 90%-ban népdalok feldolgozásából állt, noha a világ elsősorban szimfonikus műveiről ismeri ezt a zeneszerzőt.

Kell-e csodálkoznunk tehát azon, hogy a magyar közösség kulináris fesztiválokat szervez dalokkal és táncokkal, ugyanakkor nem siet népszerűsíteni egyik nagy írójának munkásságát?

Abnormális, mert megmutatja, hogy mennyire gyenge az a támogatás, amelyet a nemzeti kisebbségek élveznek az ukrán állam és a megyei önkormányzat részéről. Minden normális országban már rég lennének külön költségvetési programok, amelyek lehetővé tennék a helyi magyarok számára, hogy ukrán pénzből Hazájukban – Ukrajnában – népszerűsítsék országukat, ideértve különböző fordítások finanszírozását és könyvek kiadását.

A kárpátaljai magyarok Ukrajnában fizetnek adót, és joguk van ahhoz, hogy ezekből az adókból finanszírozzák kulturális szükségleteiket.

Ha valóban Európa felé tartunk, akkor Ukrajna nemzeti kisebbségeinek az ukrán állam részéről való támogatottsága (nemcsak szóban, hanem anyagilag is) egy nagyon szükséges és régóta követelt lépés. És nem annyira a brüsszeli bürokratáknak van szükségük erre, akik reformokat követelnek Ukrajnától, hanem elsősorban nekünk, mert egy ilyen lépés végre megváltoztatná a nemzeti kisebbségek hozzáállását az ukrán államhoz.

Kell-e az ukránoknak A sátán fattya?

Nagyon örülök, hogy megismerhettem kárpátaljai kollégámat, Nagy Zoltán Mihályt, még ha lengyel fordításban is. Továbbra is úgy gondolom, hogy A sátán fattya című regényt ukránul is ki kell adni. Tudom, hogy egy ilyen projekthez nagyon könnyű és egyszerű magyar finanszírozást találni, de úgy vélem, hogy az ilyesmit ukrán pénzből kell megvalósítani.

Vajon képesek lennénk-e előteremteni a szükséges összeget, ha közös projektet indítanánk az író könyvének ukrán nyelvre való lefordítására és kiadására? Egy próbát biztosan megér.

Egy ilyen projekt egyértelműen megmutathatná, mennyire fontos számunkra a multikulturalizmusunk, és hogy valóban érdekel-e bennünket az ukrajnai magyarok kultúrája.

Ön mit gondol erről?

Andrij Ljubka, az InfoPost.Media számára

This text is also available in English: A canonical writer representing Hungarian literature lives in Ukraine. Have you heard of him?

Ця публікація доступна також українською: В Україні живе класик угорської літератури. Чули про нього?

*Ez a szöveg egy szerzői rovat, ezért mindenekelőtt az anyag szerzőjének véleményét tükrözi, ami nem feltétlenül egyezik az InfoPost szerkesztőségének álláspontjával. A szerzői hasábokat elsősorban a fontos témákról szóló vita kedvéért tesszük közzé, mert hiszünk a nyilvános párbeszéd erejében. Ha szerzői rovatot szeretne küldeni nekünk, kérjük, az alábbi címre írjon: editor.infopost@gmail.com.