Hogyan találjuk meg Donkát?

Anyámnak volt egy barátnője. Édesanyám egy óvodában dolgozott, ott ismerkedtek meg. A barátnője meglátogatott minket, amikor épp a falunkban járt. Sokat beszélgettek anyámmal, viccelődtek, szívességet tettek egymásnak. Néha megittak egy pohár bort. Két gondterhelt vidéki nő szokásos kapcsolata.

Egy idő után édesanyám megszülte a húgomat. A barátnője pedig nagyon szerette volna megkeresztelni „az Anna lányát”.

– Keresztény vagyok, barátok vagyunk, így pedig még rokonok is lennénk. Legyünk komák.

Mondanom sem kell, hogy anyám zavarban volt. Mifelénk azt mondják, hogy ha valakinek felajánlják, hogy legyen keresztszülő, nem utasíthatja vissza. Viszont ennek a helyzetnek a fordítottjára – amikor valaki önként felajánlja, hogy keresztszülő legyen – nem létezett semmiféle instrukció.

– Szép ajándékokat fogok hozni – valamiért így érvelt anyám barátnője – van pénzem, ne gondold, hogy nincs. Nagyszerű keresztanya leszek!

Megdöbbent anyám nem gondolkodott sokáig. És… visszautasította.

Azóta nem tartják a kapcsolatot. És soha többé nem látták egymást.

Tegnap felhívtam anyámat, és megkérdeztem a barátnője nevét. Anya zavarban volt. Pont ugyanolyan zavarban, mint amikor a barátnője felajánlotta neki a keresztanyaságot.

– Hiszed vagy sem, de elfelejtettem…

Egy pillanat múlva pedig hozzátette:

– Mennyire sajnálom, hogy nem volt elég merszem. Ő egy jó ember. Féltem a hátam mögötti pletykáktól, az elítéléstől… Most pedig már semmit sem lehet megváltoztatni…

Miért is? Miért nem illett anyám barátnője a keresztanya szerepébe?

Mindenben megfelelt. Egy kivétellel: cigány volt. 43 évvel ezelőtt mifelénk még nem használták a „roma” szót.

– Félsz, hogy cigánytáborostul idejövünk? – kérdezte nevetve anyám barátnője, akinek a neve örökre feledésbe veszett. – De hisz nincs táborunk! Már régóta nincs. Gyermekeink iskolába járnak, mi pedig dolgozunk. És sokan még mindig azt gondolják, hogy lovakat lopunk.

Valahányszor, amikor történik valami, ami a romákkal kapcsolatos, írok egy bejegyzést a Facebookon vagy egy szöveget a sajtóban. És látom, hogy bár lassan, de a hozzászólások hangneme idővel változik. Még 7-8 évvel ezelőtt hatalmas adag gyűlöletet lehetett ezért kapni s a „fogadja be őket a lakásába” s ehhez hasonló egyéb tanácsokat. És immár 2-3 éve képesek vagyunk nyugodtan megvitatni az úgynevezett roma-témát. És megállapítani, hogy Ukrajnának problémái vannak a romák integrációjával, a roma közösségekhez való hozzáállással, a roma nők és gyermekek biztonságának garantálásával.

Én személy szerint Odessza megye Tatarbunári járásából származom, ahol olyan nemzetek és hagyományok ötvözete alakult ki évszázadok óta, hogy furcsa, ha valaki büszke a származására vagy szégyelli azt. Odessza megye déli része általában nagyon változatos ebben a tekintetben: vannak moldovai, román, bolgár, roma, gagauz, sőt albán falvaink is. Hagyományosan nemzetiségi helységnevekkel, de nagyon változatos lakossággal. Ez a lakosság többnyire békésen él egymás mellett már évszázadok óta.

Egyébként a Tatarbunári járásban történt az első komoly etnikai konfliktus. Még a hírhedt hegyi-karabahi események előtt. A múlt század 80-as éveinek végén. Akkor egy roma fiú által elkövetett bűncselekmény miatt pogromokat hajtottak végre a roma házak ellen. Romákat lakoltattak ki, házakat rongáltak meg…

Ezt a bűncselekményt időnként felelevenítik a médiában, különösen akkor, ha valami hasonló történik.

De jellemző, hogy a pogromok elkövetőinek egyértelmű támogatásáról a fókusz oly módon változik meg, hogy megpróbálják tisztázni, hogy mi is történik valójában, kik a tettesek s ki az, aki engedi az ilyen barbár összecsapásokat.

2016 augusztusában az egyik legnagyobb konfliktusra került sor az Odessza megyei Loscsinyivka faluban. A roma nemzeti kisebbség egyik képviselőjét azzal gyanúsították, hogy megerőszakolt és szándékosan meggyilkolt egy 8 éves kislányt. A helyiek ezt követően kiűzték a faluból az egész roma lakosságot. A romák házait lerombolták, a gyermekes családok elveszítették otthonaikat és azokat a vagyontárgyaikat, amelyeket nem vihettek magukkal.

Meg kell jegyezni, hogy akkor a hatóságok képviselői aktívan részt vettek e szégyenletes eseményekben. Egyértelműen a falusi közösség oldalára álltak, és a hallgatásuk, a folyamatba való be nem avatkozásuk, valamint bizonyos esetekben tevékenységük révén még nagyobb bátorítást adtak a romák kilakoltatásához.

De aztán olyan események kezdődtek, amelyek komolyan befolyásolták a közvéleményt is. A vizsgálat során odesszai újságírók és emberi jogi aktivisták csatlakoztak az alternatív vizsgálathoz. És hamar kiderítették, hogy a szörnyű bűncselekménnyel megvádolt személy alibivel rendelkezik. Amit tanúvallomások is megerősítenek, és amelyeket a nyomozók nem vettek figyelembe. Odesszában és az országos médiában publikációk sorozata vette kezdetét. Mint később kiderült, a nyomozók feltételezések alapján vonták le a következtetéseket. Az ügyvédek határozottan azt állítják, hogy az ügyben vannak olyan bizonyítékok, amelyek bizonyítják, hogy a gyilkosságot egy másik személy követte el.

Ezt követően 7 roma család pert indított. 4 évnyi bírósági eljárás után ezek az emberek mindhárom bírósági ítélőfokon túljutottak, és eljutottak az Ukrán Legfelsőbb Bíróságig.

A roma családok ügyvédje, Julia Liszova a médiának ezt nyilatkozta:

„Az első két ítélőfokot a felperesek, azaz a sérelmet szenvedett roma családok megnyerték. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy Loscsinyivka polgármesterének intézkedései jogellenesek, és a másodfokú bíróság még ennél is nagyobb mértékben tett eleget a követeléseinknek. Megállapította, hogy a falu vezetőjének tettei és a rendőrség tétlensége egyaránt törvénytelen. Emellett minden áldozatnak 20 ezer hrivnya kártérítést ítélt meg. Ezeknek a pénzösszegeknek ráadásul a kifizetését is megkezdték. Viszont számunkra váratlanul a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte a fellebbviteli bíróság döntését, és újratárgyalásra küldte az ügyet. Most mindent elölről kezdünk.”

A kilakoltatott roma családok viszont soha nem tértek vissza Loscsinyivkába… A szörnyű bűncselekményekkel vádolt személy pedig továbbra is előzetes letartóztatásban van. Ítélet nélkül. Az óvintézkedés megváltoztatása nélkül. Anélkül, hogy előrelépés történne az ügyben.

2018-ban az Emberi Jogok Európai Bírósága helybenhagyta a roma származású ukrán állampolgárok által indított pert az otthonaik elleni támadás és a romaellenes pogromok szervezése ügyében. Az eseményekre az Odessza megyei Ivanyivi járási Petrivka faluban került sor. Ennek oka: a romák szándékos gyilkossággal való megvádolása. Ami a nyomozás során nem nyert megerősítést.

Amikor a nemzeti szintű jogorvoslat lehetőségei kimerültek, a felperesek az Európai Bírósághoz fordultak. Két felperes meghalt a tárgyalás során. De az igazság helyreállt. A jogsértés bizonyítást nyert. A sértettek 9 és 11 ezer euró közötti összegben kártérítést kaptak.

Külön téma az úgynevezett roma-téma megvilágítása a médiában. A Belügyminisztérium szerint annak ellenére, hogy a médiában a bűnügyi rovatokban a romák által elkövetett csalási bűncselekmények az első helyen szerepelnek, a statisztikákban viszont az utolsó helyen.

A néprajzkutatók úgy vélik, hogy hasonló a helyzet a romák által elkövetett csalásokkal és a kábítószerkereskedelemmel Ukrajnában.

Örömre ad okot, hogy számos média elkezdte felelősségteljesebben megválogatni az általuk használt szókészletet. Mert valóban, ha egy romát őrizetbe vesznek, azonnal beszámolnak róla, ha pedig egy ukránt vesznek őrizetbe, akkor valami miatt nem. Vagy legyenek következetesek, vagy ne hozzanak magukra szégyent.

Miért írok oly kitartóan a romákhoz való hozzáállásról, az interakcióról és az integrációról, arról, hogy nem kell támogatni semmiféle megkülönböztetést és tanulni kell.

A legutóbbi népszámlálás szerint (melyre 2001-ben került sor) Odessza megyében körülbelül 10 000 roma él. Ukrajnában csaknem 47 ezer.

Nyilvánvaló, hogy ezek a számok eleve alábecsültek. A roma közösségek képviselői azt állítják, hogy ennél legalább tízszer többen vannak. Még ha alábecsülik is a létszámukat, arányosan viszont a romák negyede Odessza megyében él. Itt még mindig előfordulnak súlyos konfliktusok. A helyi szociológusok azt állítják, hogy a romák az első helyen szerepelnek azok között, akiket nem szívesen látnának családtagként és szomszédként. A másodikon egyébként az úgynevezett kaukázusi nemzetiségek képviselői.

Fokozatosan megszabadulunk a magasabbrendűség pszichológiájától, toleranciát és jószomszédságot tanulunk a saját otthonunkban – hazánkban. Nehezek ezek a lépések. Melyeket ennek ellenére érdemes megtenni. Ha fontos számunkra, hogy okos, gondolkodó és felelős emberek maradjunk.

…Anya hívott. Eszébe jutott!

– A barátnőmet Donkának hívták. Hogy felejthettem el?! Donka! De mit akarsz, majdnem 80 éves vagyok, sok mindent elfelejtek! Donka… Fiatalabb volt nálam. Ha jól emlékszem, 7 évvel. Él-e egyáltalán? Jó lenne megtalálni…

Még nem tudom, hogyan találjam meg. De megpróbálom.

Zoja Kazanzsi

az InfoPost.Media számára

Ця публікація доступна також українською: Як знайти Донку?

This text is also available in English: Where is Donka?

*Ez a szöveg egy szerzői rovat, ezért mindenekelőtt az anyag szerzőjének véleményét tükrözi, ami nem feltétlenül egyezik az InfoPost szerkesztőségének álláspontjával. A szerzői hasábokat elsősorban a fontos témákról szóló vita kedvéért tesszük közzé, mert hiszünk a nyilvános párbeszéd erejében. Ha szerzői rovatot szeretne küldeni nekünk, kérjük, az alábbi címre írjon: editor.infopost@gmail.com.