fbpx
23 szeptember, 2021

Egy újabb magyar kormánypárti politikust tiltottak ki Ukrajnából. Az incidens részletei

Egy újabb magyar kormánypárti politikust tiltottak ki Ukrajnából. Az incidens részletei

Szeptember 22-én, szerda délután Nacsa Lőrinc magyar országgyűlési képviselő Facebook-oldalán azt közölte, hogy nem engedték be Ukrajnába, mondván, hogy 3 évre kitiltották az országból.

A magyar politikus elmondása szerint humanitárius segélyt szállított Kárpátaljára, és a térség több településére tervezett ellátogatni. Nyilvánvalóan a magyarok által tömbben lakott településekről van szó. A képviselő Facebook-posztjában sajnálatát fejezte ki az eset miatt, de hangsúlyozta, hogy a humanitárius segélyt ennek ellenére sikerült eljuttatni Kárpátaljára.

Szintén tegnap, szeptember 22-én az MTI magyar állami hírügynökség Nacsa Lőrincre hivatkozva beszámolt a határon történt incidensről, további részleteket közölve.

Nacsa Lőrinc a magyar állami médiának adott nyilatkozatában elmondta, hogy nem tudja pontosan, miért tiltották ki, de feltételezi, hogy ez a Strasbourgban tett felszólalásai vagy a tavalyi ukrajnai önkormányzati választási kampány során a magyarokhoz intézett felhívásai miatt lehet.

Az Infopost exkluzív részletei

Szerkesztőségünknek saját forrásból sikerült megtudnia, hogy szeptember 22-én, szerda reggel Nacsa Lőrinc magyar országgyűlési képviselő valóban megpróbált belépni Ukrajnába az ukrán-magyar határon lévő Tiszaújlak-Tiszabecs átkelőhelyen keresztül.

Nacsa Lőrinc ráadásul diplomata útlevelet mutatott fel a határon.

Ennek ellenére azonban a magyar politikustól megtagadták a belépést, és magyarázó dokumentumot adtak át neki, amely ugyan nem nevezi meg a beutazás megtagadásának konkrét indokát, viszont arról tájékoztat, hogy a tilalom 3 évig érvényes.

Az Infopost forrásai szerint Nacsa Lőrinc kitiltásáról tavaly született döntés, közvetlenül az ukrajnai önkormányzati választások után. Ennek a döntésnek az oka pedig az Ukrajna belügyeibe való beavatkozás, nevezetesen az egyik politikai erő (KMKSZ – Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, melynek vezetője Brenzovics László) melletti kampányolás a helyi választásokon, amit az Ukrán Választási Törvénykönyv 57. cikke tilt.

D Yt20201006020 Scaled

Az Infopost információi szerint Nacsa Lőrinc az elmúlt években nem volt gyakori vendég Kárpátalján, és tavaly ősszel sem látogatott Ukrajnába, amikor az ukrajnai választási kampány zajlott.

Ugyanakkor találtunk egy videót, amelyet Nacsa Lőrinc tett közzé a Facebook-oldalán 2020. október 22-én (a választás október 25-én zajlott), amelyen a választásokon való részvétel fontosságát hangsúlyozta, különösen a fiatalokat buzdította, amely videó az alábbi ékes felhívással zárul: „Hajrá Kárpátalja, hajrá KMKSZ!”.

Ki az a Nacsa Lőrinc

Magyar politikus és a Magyar Országgyűlés képviselője a kormányzó Fidesz-KDNP-től, és a Kereszténydemokrata Néppártot képviseli, melynek ráadásul a szóvivője.

Ezen kívül Nacsa Lőrinc tagja a magyar parlament külügyi bizottságának és tagja az Európa Tanács magyar delegációjának.

Ennek a nemzetközi intézménynek a falain belül Nacsa Lőrinc többször bírálta Ukrajnát az új oktatási törvény miatt, amely a jelenlegi ukrán-magyar vitához vezetett.

Kontextus

Mint ismeretes, a legutóbbi önkormányzati választásokat követően új botrány tört ki Kijev és Budapest között amiatt, hogy magyar vezető tisztségviselők részt vettek az egyik politikai erő, nevezetesen a KMKSZ (Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség) kampányában.

A kampányban még Szijjártó Péter magyar külügyminiszter is részt vett.

Az eset következtében az ukrán hatóságok több magyar tisztviselőt is kitiltottak az országból. Szijjártó Péter nincs ezen a listán, mivel a diplomácia íratlan szabálya, hogy a legfőbb diplomatákat nem tiltják ki. Ugyanakkor a nemkívánatos személyek ukrán listáján olyan magyar tisztségviselők szerepelnek, mint Grezsa István, a magyar kormány miniszteri biztosa (tisztségének teljes neve: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja megye együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos) és Potápi Árpád János államtitkár.

Az előbbire vonatkozó beutazási tilalmat nyilvánosan hirdették ki, miután Grezsa István tavaly novemberben megpróbált beutazni Ukrajnába. Arról pedig, hogy Potápi Árpád János nemkívánatos személy Ukrajnában, az Infopost saját forrásból értesült.

Fontos hangsúlyozni, hogy mind Grezsa István, mind Potápi Árpád János kulcsfontosságú magyar kormánytisztviselő, akik a határon túli – így az ukrajnai és kárpátaljai – magyarokkal kapcsolatos magyar nemzetpolitikáért felelősek.

 

Infopost.Media, fotó: Illyés Tibor / MTI

Hozzászólások