Hogyan lett egy magyar nemzetiségű hölgy ukrán filológus és hogyan vezette be a kétnyelvű oktatást egy magyar iskolában. Interjú Homoki Gabriellával

A kétnyelvű oktatás lehet a kulcsa a 4 éve tartó ukrán-magyar oktatási vita rendezésének. Történetünk azokról szól, akik nemcsak hittek benne, hanem meg is valósítottak.

A Legfelsőbb Tanács 2017. szeptember 5-én elfogadta „Az oktatásról” szóló új törvényt, amelynek 7. cikke előírta, hogy az oktatási folyamat nyelve az államnyelv kell legyen, azaz az ukrán nyelv. Ez azonban nem jelentette az ukrán tannyelvű oktatásra való teljes áttérést, mivel a törvény hangsúlyozta a nemzeti kisebbségi nyelven történő oktatáshoz való jogot az államnyelven való oktatás mellett. A törvény továbbá kimondta: „az oktatási intézményekben a tantervnek megfelelően egy vagy több tantárgyat két vagy több nyelven – az államnyelven, angol nyelven és az Európai Unió más hivatalos nyelvein – lehet oktatni.”

Mivel az ukrajnai magyar, román, szlovák, lengyel, bolgár és más nemzeti kisebbségek nyelvei, amelyek anyaországa az EU tagállama, az Európai Unió hivatalos nyelveinek minősülnek, úgy tűnt, hogy a nemzeti kisebbségek képviselőinek nincs oka aggodalomra.

Az oktatási törvényhez és annak nyelvi cikkéhez fűződő egy sor kérdés mellett azonban kulcsfontosságúak voltak az alábbi kérdések: „ténylegesen hány tantárgyat és melyik osztályokban lehet oktatni egy nemzeti kisebbség nyelvén és hányat ukránul? ki fogja ezt szabályozni?”

A nemzeti kisebbségek körében joggal merült fel az az aggodalom, hogy a nemzeti kisebbség anyanyelvének és irodalmának kivételével ezentúl minden tantárgyat ukránul kell oktatni.

A szomszédos országok politikai tiltakozásai

Mindez először elveszett az új ukrán oktatási törvény elfogadása után kialakult politikai csatározások hátterében. Szinte azonnal kifejezte tiltakozását nemcsak Oroszország, ami várható volt, hanem Magyarország, Románia, Lengyelország és Bulgária is. Budapest akkor a leghevesebben tiltakozott és azóta is talán a legkövetkezetesebben és legszisztematikusabban tiltakozik.

 Még a Velencei Bizottság ajánlásainak végrehajtásához szükséges, a nyelvi arányokat pontosító „A teljes általános középfokú oktatásról” szóló törvény 2020 elején történő elfogadása sem oldotta a feszültséget ebben a kérdésben. A törvény értelmében a 4. osztályig bezárólag a magyarok (valamint más nemzeti kisebbségek, amelyek anyanyelve az EU egyik hivatalos nyelve) anyanyelvükön tanulhatnak. Az 5. osztálytól kezdődően a tanidő (nem tantárgy) legalább 20%-ának ukrán nyelvűnek kell lennie. A 9. osztályban az államnyelvű tanidő arányának el kell érnie a 40%-ot, a 10-11. (12.) osztályban pedig a 60%-ot.

Szeretnénk külön hangsúlyozni, hogy tanidőről, s nem pedig tantárgyakról van szó, ami megnyitja annak lehetőségét, hogy egy tantárgyat egyidejűleg két nyelven tanítsanak az órán.

A törvény azt is kimondja, hogy az iskola maga dönti el, hogy melyik tantárgyat milyen nyelven oktat „figyelembe véve a nyelvi környezet sajátosságait” (a törvény 5. cikkének 6. pontja).

Az ukrajnai magániskolák teljes mértékben mentesülnek a nyelvi követelmények alól, s „szabadon megválaszthatják az oktatási folyamat nyelvét”, de egy feltétellel: „kötelesek biztosítani, hogy a tanulók az állami szabványoknak megfelelően elsajátítsák az államnyelvet” (a törvény 5. cikkének 10. pontja).

Mindezek a nyelvi újítások 2023-ban hatályba lépnek az oktatási folyamatban. Találtunk egy olyan iskolát és pedagógus kollektívát, amely követendő példa lehet abban, hogyan lehet hatékonyan alkalmazkodni az új rendszerhez anélkül, hogy asszimiláló befolyást gyakorolnánk a diákokra vagy kárt okoznánk nekik, épp ellenkezőleg: hogyan lehetne felkelteni az érdeklődést a tanulási folyamat iránt és ösztönözni a tantárgy mélyebb tanulmányozását.

Ez a Nagyszőlősi 3. sz. Perényi Zsigmond Középiskola, amelyben a közelmúltig az összes tantárgyat magyar nyelven oktatták. Homoki Gabriella, aki 2009 óta a közelmúltig vezetője volt ennek az iskolának, pedagógustársaival együtt úgy döntött, hogy megpróbálja fokozatosan integrálni az ukrán nyelvet az oktatási folyamatba.

S itt álljunk meg egy pillanatra. Ha megnézzük Gabriella Facebook-profilját, láthatjuk, hogy a profilképein hogyan váltják egymást a magyar nemzeti jelképek (köztük István király képe) az ukrán motivációs kampányok „keretével”, például: „Köszönöm Ukrajna védőinek”, „Június 26, a krímitatár zászló napja”. Ez az inklúzió őszintén szólva lenyűgöző.

Ráadásul Homoki Gabriella, akárcsak a magyar kollégái túlnyomó többsége, meglehetősen szkeptikus volt az új ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatban. De végül megpróbálta azt implementálni, s lássuk hogyan sikerült ez neki.

– Kedves Gabriella, mondja el, hogyan zajlott az oktatás a 3. sz. Nagyszőlősi Középiskolában a 2017-ben elfogadott „Az oktatásról” szóló ukrán törvényt megelőzően.

– Intézményünk az egyetlen intézmény Nagyszőlősön, ahol az oktatás egy nemzeti kisebbség nyelvén zajlik. A tantárgyak oktatása, az ukrán és az angol nyelvet kivéve, teljes mértékben magyar nyelven zajlott.

– Az oktatási törvények elfogadása után az önök intézménye egy új koordinátarendszerbe került, mivel az ukrán nyelvnek nagyobb szerepet kellett kapnia. Hogyan reagáltak ezekre az újításokra a szülők és a tanári kar?

– Kezdjük azzal, hogy az iskolánk dolgozói folyamatosan nagy erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy a tanulók elsajátítsak az ukrán nyelvet. A falusi magyar iskolákban dolgozó kollégáink olykor szemünkre vetették azt, hogy a városi diákoknak könnyebb megtanulniuk az ukránt, mivel a falvakkal ellentétben Nagyszőlősön van ukrán nyelvkörnyezet, ez pedig nagyon fontos. Iskolánkban van sok többnemzetiségű vagy vegyes családból származó tanuló, és ez szintén elősegíti az államnyelv elsajátítását. Azonban ezen tényezők mellett kulcsfontosságú szerepet játszottak a pedagógusállomány állandó erőfeszítései. Az oktatási intézmény vezetőjeként mindig ügyeltem arra, hogy az ukrán nyelvet megfelelő szinten oktassák, mert tisztában voltam az államnyelv ismeretének fontosságával. Például az iskola valamennyi elemi osztályában az ukrán nyelvet nem az osztályvezető tanár oktatja, amint az általában elfogadott az első négy osztályban, hanem ukrán filológus. Intézményünknek ez a hagyománya egészen a 2000-s évek elejére nyúlik vissza, jóval az új oktatási törvények elfogadása előtti időszakra.

Mindig gondoskodunk arról, hogy iskolánk végzősei kényelmesen érezzék magukat az ukrán nyelvű környezetben. Amint az Oktatási Minisztérium jóváhagyta a Kárpátalján élő nemzeti kisebbségek iskoláiban való ukrán nyelvoktatás kísérleti programját (2014), azonnal elkezdtük bevezetni azt az oktatási folyamatba, ami lehetővé tette az ukrán nyelvórák számának növelését heti 5 foglalkozásra az 5-9. osztályokban. Ezen kívül, lehetőség szerint, további ukrán nyelv- és irodalomórákat veszünk fel a 11. osztály variatív tantervébe, hogy a tanulók jól felkészülhessenek a külső független értékelésre. Vagyis lehetőségeinkhez mérten alapos munkát végzünk a tantervvel.

– Mivel magyarázható az a szándék, hogy megtanítsak ukránul beszélni a gyermekeket akkor, amikor még csak nem is gondolt senki sem nyelvi törvényekre?

– Mert láttuk, hogy milyen nehéz az államnyelv elsajátítása azon magyar anyanyelvű diákok számára, akik falusi iskolákból kerültek az intézményünkbe. Ugyanez elmondható azokról a gyermekekről, akik a városban élő teljesen magyar családokból kerültek ki. E két csoport számára a kommunikációs kompetenciák helyett a nyelvtan tanulmányozásán alapuló ötödik osztályos ukrán nyelvtanterv szerinti oktatás meghaladta a tanulók képességeit. Nevezetesen az ötödik osztályban kezdődik az a tananyag, amely majd része lesz a külső független értékelésnek. Ezért úgy döntöttünk, hogy javítjuk az ukrán nyelv oktatását az elemi iskolában annak érdekében, hogy finomabbá tegyük az általános iskolában történő tanuláshoz való adaptációt.

– Térjünk vissza az oktatási törvényekhez. Hogyan reagáltak a szülők és a pedagógusok arra, hogy egy magyar iskola oktatási folyamatában jelentős mértékben megnövelik az ukrán nyelven oktatott tananyag arányát?   

– „Az oktatásról” és „A teljes általános középfokú oktatásról” szóló ukrán törvények elfogadását követően a kollektívánk komolyan megijedt. Hiszen nem volt világos, hogy egy magyar nemzetiségű tanuló, aki magyar nyelvű óvodába és magyar nyelvű elemi iskolába járt, hogyan lesz képes az ötödik osztályban a tananyag 20%-át ukránul tanulni. Hiszen az általános iskola nehéz fogalomtárral rendelkező nehéz tantárgyairól van szó. Három lehetőséget láttunk arra, hogy hogyan fognak fejlődni az események: 1). a gyermek elveszíti a tanulás iránti motiváltságát; 2). a tanulók bemagolják a tananyagot ukránul, anélkül, hogy megértenék annak tartalmát; 3). a szülők különórákat fognak igényelni az ukránul oktatott tantárgyakból, vagy egyszerűen Magyarországra küldik tanulni a gyermekeiket.

Választás előtt álltunk: vagy várunk 2023-ig, amikor az átmeneti időszak véget ér, és szembesülünk ezekkel a problémákkal, vagy fokozatosan alkalmazkodunk az új jogszabályi követelményekhez. A pedagóguskollektívával való tanácskozás után az iskola vezetősége úgy döntött, hogy nem fog ölbe tett kézzel ülni. Azt a célt tűztük ki, hogy az átmeneti időszak alatt elsajátítsuk a kétnyelvű oktatás módszerét annak érdekében, hogy megkönnyítsük a tanulóink számára „Az oktatásról” szóló törvény normáinak teljes implementálásához való átállást. Emellett fontos volt számunkra az anyanyelven való oktatás megtartása annak érdekében, hogy megőrizzük a magyar anyanyelvű tanuló nemzeti identitását.

Akkoriban valóban keveset tudtunk a kétnyelvű oktatásról, ezért úgy döntöttünk, hogy részt veszünk „A gyermekek és tanulók többnyelvűségének alakítása: progresszív európai ötletek ukrán kontextusban” nevű projektben, melyet az Ukrán Oktatási és Tudományügyi Minisztérium és az EBESZ nemzeti kisebbségi főbiztosának hivatala közösen szervezett. A projekt 2016-ban indult, mi 2018 elején csatlakoztunk hozzá, és 2019 szeptemberében megkezdtük a kétnyelvűség (kétnyelvű oktatás és tanulás) megvalósítását az iskolánkban. Ennek a projektnek a részeként én és néhány tanár egy másfél évig tartó speciális képzésen vettünk részt.

– Ha a projekt 2016-ban indult, miért csak 2018-ban csatlakoztak hozzá?

– Eleinte nem voltunk hajlandók részt venni, mert a szülők és a tanárok is féltek a magyar anyanyelvű diákok asszimilációjától. Nem értettük teljesen, mit is jelent a kétnyelvű oktatás. Bár valójában szinte minden magyar kétnyelvű.

Röviden, a kétnyelvű megközelítés lényege, hogy a két nyelvet egyesítik a tananyag tanulása során. Ez nem csak a tanár minden szavának a tükörfordítását jelenti. A tanár nyelvet vált, amikor észreveszi, hogy az osztály néhány tanulója elvesztette a fonalat, mert nem értik, hogy miről van szó az órán. Vagyis a tanár könnyen átvált egyik nyelvről a másikra. Ha bizonyos kifejezéseket a diákok nem értenek ukránul, a tanár elmagyarázza azokat magyarul, és fordítva. A kétnyelvű megközelítés pozitívuma, hogy a gyermek folyamatosan két vagy akár három nyelvet hall az oktatás során.

– Hány tanár tért át a kétnyelvű oktatási módszerre?

– Összesen 42 tanár dolgozik intézményünkben, és három pedagógus vett részt ebben a képzésben az említett nemzetközi projekt keretében, akik ukrán nyelvet és fizikát tanítanak. A személyzet többi tagja számára pedig belső képzést tartottunk a pedagógustanács és a módszertani egyesületek ülésein, így a kétnyelvű módszertan elemeit ők is alkalmazzák. Természetesen örülnénk, ha intézményünk egész tanári karának lehetősége lenne részt venni egy ilyen egyedülálló nemzetközi projektben, ezért reméljük, hogy nem ez volt az utolsó.

– Nehéz volt-e ennek a három úttörő tanárnak az új módszer alapján oktatni a tantárgyakat?

– Nem volt nehéz, mert maguk a diákok is sokat segítenek. Egy ideig tanakodtunk, hogy milyen kétnyelvű módszert válasszunk intézményünk számára. Aztán megtaláltuk a középutat: mivel iskolánk tanulóinak többsége magyar anyanyelvű, minden foglalkozás az anyanyelvükön kezdődik, és már a magyarázat során a tanár finoman „beleszövi” a magyarázatába az ukrán nyelvet. A két nyelv használatának arányossága az osztály és a tanulók egyéni adottságaitól, a tantárgytól és az óra témájától függ. Vagyis jelenleg már kifejlesztettünk egy bizonyos belső módszertant intézményünk számára, már csak annak a „finomcsiszolása” van hátra. 2023-tól a törvény előírásainak megfelelően azt tervezzük, hogy az ötödik osztályt teljes mértékben átvezetjük a kétnyelvű oktatásra, egy évvel később pedig felmérést készítünk a diákok és a szülők körében, hogy lássuk a benyomásaikat.

– Mennyi időre volt szükség ahhoz, hogy a kétnyelvű rendszer teljes mértékben megkezdje működését?

– Négy hónap elteltével megjelentek a munkánk első gyümölcsei. 2019 decemberében intézményünket felkereste egy szakértői csoport, mely pozitív véleményt adott a kétnyelvűség bevezetéséről. Ezenkívül egyértelmű bizonyítékait láttuk annak, hogy a kétnyelvűség működik: a diákok emlékeztek bizonyos fogalmakra, kifejezésekre, szókapcsolatokra, amelyeket a tanár egy hónappal azelőtt magyarázott nekik ukránul.

– Volt-e olyan eset, amikor a tanárok ellenezték a kétnyelvű módszertant és nem akarták azt alkalmazni?

– Nem, egyáltalán nem volt. Viszont volt egy másik problémánk: nem volt kiről példát vennünk, mivel a mi iskolánk volt az első magyar tannyelvű intézmény, amely megpróbálta megvalósítani a kétnyelvűséget az oktatási folyamatban. Valóban úttörők voltunk, ezért a román és bolgár tannyelvű középiskolákkal kellett összehasonlítanunk az oktatási módszereinket.

– Az Ön megfigyelései szerint mennyi időbe telik, amíg egy pedagógus elsajátítja a kétnyelvű oktatás módszerét?

– Az attól függ, hogy mekkora a kétnyelvűségben való kezdeti jártassági szintje. Az olasz egyetemek szakértői elmondták nekünk, hogy náluk kétnyelvű oktatási engedélye csak azoknak a tanároknak van, akik folyékonyan beszélik mindkét nyelvet. Ha tegyük fel egy tanár folyékonyan beszél ukránul és magyarul, akkor azt hiszem, egy év elegendő ahhoz, hogy elsajátítsa a kétnyelvű tanítás módszerét.

– Mit gondol, mit kellene tennie az ukrán kormánynak ahhoz, hogy motiválja a tanárokat, hogy térjenek át a kétnyelvű oktatásra a nemzeti kisebbségi intézményekben?

– Nyilvánvaló, hogy ingyenes képzéseket kell szervezni az európai országok szakértőinek bevonásával. És természetesen az anyagi motiváció sem áll az utolsó helyen.

– És milyen volt a reakció a kétnyelvű oktatási módszerre a tanulók, a szülők és a nyilvánosság részéről?

– Néhány pedagógus kolléga eléggé erőteljesen bírált minket. Olyannal is megvádoltak minket, hogy ukránosítjuk az oktatási intézményt. A szülők visszafogottan reagáltak az újításra. Álláspontjuk valahogy így nézett ki: ha mindennek pozitív eredménye lesz, akkor legyen. A diákok pedig érdeklődve fogadták az új tanítási módszereket. Eleinte kicsit szokatlan volt számukra, hogy a tanárok nemcsak magyarul, hanem ukránul is elmagyaráztak néhány kifejezést. Tanulmányoztuk a gyerekek benyomásait, és rájöttünk, hogy jó irányba haladunk. Valójában a kétnyelvű rendszer nem volt teljesen új számukra, mivel tanáraink jóval azelőtt, hogy ez divat lett, már alkalmazták a kétnyelvűség elemeit az ukrán nyelv tanulmányozásakor. A tantárgyak tanításakor az iskola tanárai állandóan kétnyelvű terminológiát használnak, hogy „hozzászoktassák ahhoz a diák fülét”, mert szemünk előtt mindig ott lebeg a külső független értékelés, amelynek az államnyelven való teljesítése a magyar gyerekek számára kétszer nehezebb, mint azok számára, akiknek ez az anyanyelvük.

– Hogyan győzte meg az opponenseket arról, hogy a kétnyelvű oktatás nem vezet asszimilációhoz?

– Az oktatási intézményeknek jogi területen kell működniük, és meg kell felelniük „A teljes általános középfokú oktatásról” szóló ukrán törvény követelményeinek. Ez a dokumentum előírja, hogy a nemzeti kisebbségek képviselői teljes mértékben anyanyelvükön szerzik meg az elemi végzettséget (1–4. osztály), az 5. osztályban a tanidő 20 százalékát a gyerekek ukrán nyelvű tanulással, míg 80 százalékát a nemzeti kisebbség nyelvén történő tanulással töltik ki. Ez az arány fokozatosan változik, és a 11. osztályban az államnyelven történő tanidő aránya el kell hogy érje a 60%-ot, míg a nemzeti kisebbség nyelvén való tanidő aránya ennek megfelelően 40%.

A törvény ezen normája teljesítésének két módja van. Az igazgatóság listát készíthet azokról a tantárgyakról, amelyeket teljes egészében ukránul, s azokról, melyeket teljes mértékben magyar nyelven oktatnak. A második módszer a kétnyelvű oktatás, amely során a tanulók minden órán hallják a magyar nyelvet. Nyilvánvaló, hogy a második lehetőség nem jelent asszimilációs fenyegetést, hanem csupán elősegíti a diákok beszédkompetenciájának fejlesztését, ami a jövőben megkönnyíti az ukrán társadalomba való beilleszkedésüket.

– Tudja-e, hány magyar tannyelvű iskola tért át a kétnyelvű rendszerre?

– Az akkori Nagyszőlősi járásban mi voltunk az egyetlenek. Tudtommal az akkori Beregszászi járásban sem állt át senki.

– Mit gondol, miért nem éltek más intézmények ezzel a lehetőséggel?

– Azért, mert féltek az ukránosítástól, nem értették a kétnyelvűség lényegét, ahogy mi sem értettük 2016-ban. Abban az időben a magyar tannyelvű iskolák pedagógusi és szülői kollektívájának álláspontja határozott volt: minden tantárgyat kizárólag magyar nyelven kellett oktatni teljes mértékben. Sokan azt remélték, hogy Ukrajna és Magyarország között diplomáciai szinten létrejön a kompromisszum, és az oktatási törvény nyelvi cikkét hatályon kívül helyezik. Tisztában voltunk azzal, hogy ha 2023-tól be kell tartanunk a törvényeket, akkor előzetesen gondoskodnunk kell a gyermekekről, és meg kell könnyítenünk számukra az új követelményekhez való alkalmazkodást.

– Egyébként, véleménye szerint mit tehet még az állam a magyarok jobb beilleszkedéséért az ukrán társadalomba?

– Ha a középfokú oktatásról beszélünk, meg kell változtatni az ukrán nyelv oktatásának módszertanát a nemzeti kisebbségi iskolákban. A jelenlegi tanterv nem a beszédkészség fejlesztését tűzi ki céljául, hanem a külső független értékeléshez szükséges rengeteg nyelvtani szabály memorizálását. Ebből adódóan van egy olyan helyzetünk, hogy a magyar anyanyelvű diákok jól teljesítenek az ukrán nyelvvizsgákon, ismerik a morfológiát, a mondattant, de problémáik vannak a szókinccsel, a beszédkészséggel. Az ukrán és a magyar nyelv tanulásának szinkronizálására is szükség van, mert a legtöbb esetben az ukrán nyelvű tananyag megelőzi az anyanyelvi órák témáit, ez pedig, mint tudjuk, egy nonszensz az oktatási folyamatban.

Az is egy paradox jelenség, hogy a magyar anyanyelvű diákok sokkal könnyebben tanulják az angol nyelvet, mint az ukránt, noha az előbbit nem hallják olyan gyakran a mindennapi életben, mint az utóbbit. Ez azzal magyarázható, hogy az angol nyelv tanításának módszertana jobban igazodik azon diákok igényeihez, akik anyanyelve egy másik nyelvcsaládhoz tartozik, mintsem az ukrán nyelv oktatásának módszertana. Úgy vélem továbbá, hogy a külső független értékelés programja ukrán nyelvből a nemzeti kisebbségek tagjai számára más kell hogy legyen, mint az ukrán anyanyelvű diákok számára. Ez viszont már egy külön cikk témája.

– Kedves Gabriella, végezetül engedjen meg egy személyes kérdést. Tudom, hogy Ön magyar nemzetiségű. Hogyan történt, hogy az ukrán filológusi szakmát választotta?

– Mindig is pedagógus akartam lenni, mert édesanyám egész életében elemi osztályos tanítóként dolgozott. Amikor azonban Csepinec Vira Ivanyivna az ötödik osztályban elkezdett nekünk ukránt tanítani, beleszerettem ebbe a tantárgyba. Különösen azt csodáltam, hogy milyen mélyen elemezte az irodalmi műveket. Gyermekkori fantáziámat magával ragadták azok a következtetések, amelyek az irodalmi művek elmélyült olvasásával érhetők el.

Molnár Maxim, történelem- és jogtanár, fotó: Mihajlo Lemak,

Homoki G. archívumából, az InfoPost.Media számára