Rovatok 23 november 23:26

A fél Bukovina

A birodalom nemcsak a kultúrák unifikációjáról szól, hanem a szétszakított kulturális terekről is, különösen, ha ez a kulturális tér a tagköztársaságok határain fekszik, s különösen, ha a kulturális és civilizációs teret, amely egészen a közelmúltig közös volt, különböző országok határai szelik át. Azok a polgárok, akik történelmi és kulturális kandallóval rendelkeznek a birodalom határain túl, rendszerint már származásuk tényénél fogva megbízhatatlanok.

Ukrajnában számos ilyen szétszakított kulturális tér van, és Bukovina csak egy, ám nagyon jellemző példa.

Img 3017 2

Az Osztrák-Magyar Monarchia idején a régióban hosszantartó küzdelem folyt a román és az osztrák-német civilizációs befolyás között, más bukovinai népek képviselői pedig az identitásuk megőrzésére irányuló nehéz törekvésükben legfeljebb választhattak, hogy a barikád melyik oldalára állnak.

A Kobiljanszkij család története ennek egyik ékes példája. A nagy írónő édesapja köztudottan azért veszítette el állását, mert igyekezett megőrizni az oktatási folyamat német (s nem pedig román) jellegét. Maga Olga Kobiljanszka pedig tudatos döntést hozott az ukrán kulturális identitás mellett, s megtanulta az ukrán nyelvet, hogy azon írjon.

Mindazonáltal ez a harc egy egységes régióban zajlott, így a bukovinai nemzeti közösségek, a románok, az ukránok, a németek vagy a zsidók is közös egységet alkottak.

A második világháború után a helyzet, ha nem is végleg, de nagyon hosszú időre megváltozott. Bukovina egy részét, amelynek központja Csernyivci – az osztrák birodalmi befolyás igényére épült város – volt, az Ukrán SZSZK-hoz, azaz a Szovjetunióhoz csatolták. Bukovina egy másik része pedig, amelynek központja Szucsáva, a román kultúra történelmi mágnese, a „népi demokrácia” országai közé tartozó Románia része maradt.

Moszkvának ebben a csatlóstáborában Románia különleges szerepet játszott az utolsó kommunista diktátor, Nicolae Ceausescu óta, nemcsak az országon belül, hanem azon kívül is.

Így a Szovjetunióban Romániáról sokkal kevesebb információ volt, mint például Lengyelországról vagy Csehszlovákiáról – mert egyszerűen nem ösztönözték az érdeklődést eziránt a „testvéri” ország iránt, ahogy Josip Broz Tito Jugoszláviája iránt sem.

Ha tegyük fel, valaki önállóan meg akart tudni valamit Romániáról, vajon mennyi esélye volt? A Румыния című, a Szovjetunióban havonta megjelenő illusztrált orosz nyelvű lap oldalain végtelen mennyiségű képet lehetett látni a Román Szocialista Köztársaság elnökéről, Nicolae Ceausescu-ról és feleségéről, Elenáról, az RKP KB politikai végrehajtó bizottságának tagjáról, „akadémikusról, orvosról, mérnökről” és tényleges társuralkodóról. A kulturális anyagok rendszerint Ceausescu korának megfelelő minőségűek voltak.

Ennek eredményeként az egykor közös kulturális tér – melynek közös jellege nagyon jól látható, elég, ha elolvassuk Olga Kobiljanszka életrajzát – szétszakadt és feledésbe merült.

Számomra először akkor tűnt fel Bukovinának ez az egységes mivolta, amikor az egyik lengyel könyvesboltban megláttam a régió útikönyvét. Mely az egész régiót magában foglalta. Ez a kiadvány egyszerre kalauzolta az olvasót a román és az ukrán Bukovinán.

Még amikor egy ilyen utazásra készültem – ez már 2005-ben volt – váratlan meglepetés ért. A moszkvai nagykövetségen kaptam vízumot Romániába, és amikor a nagykövetség munkatársával beszélgettem, aki jó ismerősöm volt, megtudtam, hogy ő sem tud többet az ukrán Bukovináról, mint én a románról, hogy számára Bukovina természetesen Szucsávát jelentette, s nem pedig Csernyivcit.

A felfedezések már Romániában is egymást követték. Az idegenvezető, egy tehetséges srác, aki úgy tűnik, először dolgozott Ukrajnából érkező vendégekkel, úgy döntött, hogy elvisz minket misére egy határközeli ukrán faluba. És hirtelen rádöbbentem arra, hogy ennek a falunak a lakói, akik gyakorlatilag karnyújtásnyira voltak Ukrajnától, évtizedekig elszakítva éltek attól az országtól, amelynek nyelvét beszélik és melyen imádkoznak.

A Szabadság Rádió orosz szolgálata számára készítettem egy műsort Bukovináról, és felvettem egy beszélgetést a lipován közösség egyik tagjával, egyszerűen fogalmazva: orosz óhitűekkel, akik előbb a cári rezsim, majd a szovjet hatalom elől menekültek a régióba.

Az óhitűek történelmi központja, Bila Krinica, egyébként Ukrajna területén, a román határ közelében található, ezért ezt a csoportot a bilakrinicai egyetértés óhitűinek nevezik. Azonban a beszélgetőpartnerem számára Bila Krinica nagyon távol volt, mintha egy másik bolygón lenne.

És hát bármiről is beszélgettünk, úgy tűnt, mintha nem autóval érkeztem volna Csernyivciből, hanem egy nagy hatótávolságú utasszállító repülőgéppel.

Mondanunk sem kell, hogy Románia és Ukrajna között mindezidáig nem valósult meg a valódi civilizációs, kulturális és politikai közeledés, a két szomszédos ország továbbra is mintha távolságot tartana egymás között, ezért a határ továbbra is Bukovina testén keresztül húzódik.

És amikor megkérdezik tőlem, hogy Ukrajnának miért kell visszatérnie nemcsak Európába, hanem Közép-Európába is, mindig azt válaszolom: ezért.

Az integritásért.

 

Vitalij Portnyikov, az InfoPost.Media számára

 

Ez a szöveg egy szerzői rovat, ezért mindenekelőtt az anyag szerzőjének véleményét tükrözi, ami nem feltétlenül egyezik az InfoPost szerkesztőségének álláspontjával. A szerzői rovatokat elsősorban a fontos témákról szóló vita kedvéért tesszük közzé, mert hiszünk a nyilvános párbeszéd erejében. Ha szerzői rovatot szeretne küldeni nekünk, kérjük, az alábbi címre írjon: editor.infopost@gmail.com.

Hozzászólások